Sajtó

Amikor egy festő képeivel találkozunk, rögtön fogódzók után kapkodunk, vajon melyik stílusirányzathoz van köze, kik a mesterei, hova is soroljam be. Ez bármennyire is szörnyűnek hangzik, teljesen természetes, mert az emberi agy így van behuzalozva. Első körben sémákat keres, amelyek segítenek felgyorsítani egy faladat megoldást. Ha nem így működne az agyunk, akkor egy forgalmasabb úttesten nem tudnánk átkelni, hiszen minden információt egyenként kellene megérteni és feldolgozni.

Nos, a festészetben az a szép, hogy amikor az első sémák, gondolati struktúrák kényszeres végigfuttatásán túljutottunk, akkor jön az igazi élvezet. Akkor jön a művek megértése, a művész igazi egyedi gondolatainak az ízlelgetése és befogadása. Nincs ez másként Ferencz J. Réka műveinél sem.

Nyílván az első pillanatban látja a kicsit is hozzáértő, hogy a 20. század elejének izmusai erősen hatottak rá. Van egy kis kubista íz, van egy kis szürrealista hangulat, van egy kis fűszer a mediterráneumból és van hangulat északról. Nincs ezzel semmi baj. Amikor megszólal ez a harmónia egy saját képben, akkor az együtt szépen hangzik. Saját, új összefüggésrendszert alkot. Márpedig Ferencz J. Réka képes ezt az élményt nyújtani.

Lehet ez a kép pl. „Chagall-os”, azonban akár mennyire is egyértelmű az előkép, a végeredmény egy „Rékás” kép lesz, ahogy a Város és hegedűs, 2008-as művén is látszik. Vagy hasonló a helyzet a 2009-es Bűnbeesésnél is.

Vannak Ferencz J. Rékának kifejezetten nőies képei. Ilyen például az Árny (2007) vagy a 2009-es Óceán lelke és a szintén 2009-es Elfutó álom, Bosszantó gyanútlanság (2011). Ezek a művek is szervesen illeszkednek az életműbe. Nem akarnak többek lenni, és nem is kevesebbek, mint képek, vizuális jelek, gondolatok, amelyek természetes részei egy művészi érési folyamatnak.

Nézzünk egy másik vonulatot a művész alkotásaiból. Nevezzük ezeket az egyszerűség kedvéért filozofikus képeknek. Ilyen a 2007-es Gutenberg Galaxis, a Nyitás a végtelenre, a 2008-as Az ablak mélysége, a 2009-es Kezdődő ráismerés és a legutóbbi Valami van az időn túl (2012).  Ezek, a kicsit konstruktív előképű művek szoros összefüggésben vannak a művész szürrealista vonulatával. Elsődleges témájuk egy filozófiai gondolat, a tér boncolgatásán keresztül leképezve, de a „konstruktív – konstruált tér” előzmény ellenére egyenes átjárást mutatnak egy oldott szürreális térélmény felé. Ennek a sornak az egyik legszebb végeredménye a 2011-es Megtört hajnal.

Könnyű helyzetben van a kiállítás néző, amikor Ferencz J. Réka képeivel találkozik, hiszen a művész beszédes képcímekkel kényeztet bennünket. Ad egy nagyon hasznos fogódzót a művek befogadásához. Tehát, akit megfognak ezek a művek, annak a vizualitáson túl a verbalitás is a rendelkezésére áll, hogy szoros barátságot kössön a festő lelkével.

S ha veszi valaki a fáradtságot és elolvassa Ferencz J. Réka saját gondolatait, vagy van lehetősége személyesen beszélgetni a művésznővel, akkor megerősítést nyer, hogy a vizuális jelek, jelrendszerek mögött beszédes és mély gondolatok rejlenek:

"A festészet elhitette velem, hogy visszavezethet önmagamhoz, hogy van egy világ, amiben Én-né tudok válni, magam lehetek.  Ebben a világban van irrealitás, szürrealitás és realitás, szabadon mozgok benne. Megengedem magamnak a mai művészi szabadságot, a szabályok felrúgását, a korlátok kikerülését, önfeledten játszom. Nem alkalmazkodok, nem színlelek. Érzékelem, megfigyelem a körülöttem levő folyamatokat, folytonosságot, és kétségbeesetten követelek egy emberibb világot."

Golovics Lajos művészettörténész

"...Igaz, hogy Ferencz J. Réka az utóbbi öt évben készült, negyvenöt kompozíciót felölelő anyagát Képekbe zárt gondolatok címmel hozta el Erdélybe, és valóban mélyen szántó,filozofikus töltetű gondolatok késztették megállásra, továbbgondolkodásra, párbeszédre a szemlélőt szinte mindenik akrilmunkája esetében, mégis az volt a benyomásunk, hogy nem csak töprengő, gondolkodó alkotó, de intenzív érzelmi életet, hangulatait magában sokáig megőrző festő szólal meg képein keresztül, s e festmények a legtöbb esetben csalhatatlanul sejtetik az érzelmi indíttatást. Akkor is ,ha mint vallja, Ferencz J. Réka hosszasan hordozza, alakítja magában a témát s csak kellő vajúdás után vetíti ki a belső szemeivel már jól kirajzolódott képet.

Többnyire sejtelmesen , álomszerűen, olykor sci-fis hangulatot is árasztva, szürreális látomásként. Meseszerűség is társítható az elmondottakhoz, különösen , ha városképeire, a tájélményt a szokásostól eltérő módon megélő alkotásaira gondolunk. Néha az alkotóember magányossága is felsejlik, az árnyak, démonok látomásos, fura, nyugtalanítóan kísértő birodalma is, egészében azonban a meleg földszínek, a barnák, vörösek, narancsos meg a többi bársonyosan puha keverékszínek derűt, nyugalmat árasztva ölelik körül a nézőket ..."

Nagy Miklós Kund - Múzsa 

"...Ferencz J Réka képeiről Bornai Tibor azt mondta, hogy: Ferencz J. Réka képei szépek és fontosak.

Mintha egy hatalmas regény fejezeteit látnánk a vásznakon. Ez a regény komplex világot tár elénk. Akármerre is kalauzol bennünket a festőnő, nem érezzük, hogy eltévedtünk, hiszen ő otthon van ebben a regényben, ebben a világban. Az övé, otthon van benne, és otthon senki sem téved el.

Ígéret van ezekben a képekben, hogy a jelen mögött ott a fontosabb, a szebb valami, ami nem a múlt, és nem is a jövővel azonos. Egy magasabb jelen, amelynek meglátására, hétköznapi állapotunkban nem vagyunk képesek. Amelynek üzenete éppen Ferencz Réka képeiből érkezik hozzánk. Ennek a magasabb jelennek tanújává válni nagy élmény. Minden izgalmas, ami közelebb visz bennünket a jelen pillanatához, és annak valódi jelentőségéhez. Nem véletlen, hogy ez a két szó ilyen közel van egymáshoz.

Talán a színekből, talán a képek címeiből érezzük, hogy Ferencz J. Réka képein lírai szomorúság honol. És mégis mindegyiken ott látható a megnyugtató öröm. Nem hangos öröm ez, hanem olyan, amely az élményt lényegessé teszi. Annak az öröme ez, aki tud a bánat létezéséről, és azzal együtt látja szépnek, magával ragadónak a valóságot.

Emelkedett szellemi állapot ez, és a néző ezt az emelkedettséget viheti haza erről a kiállításról..."

Váczy András - mixonline

"...A tárlatmegnyitó előtt két nappal találkozott először a művésszel Labancz-Cismasiu Ágnes, a vele folytatott beszélgetés és munkáinak nézegetése révén megállapította: igazán nagyszerű alkotót és embert ismert meg a személyében.

Ferencz J. Réka sokáig hordozza magában a témákat, mint gyermekét az édesanya, majd amikor úgy ítéli meg , hogy elérkezett az idő, fizikai formát teremt nekik- magyarázta a képzőművész. Hozzátette: a hétköznapokból meríti témáit, de ő maga korántsem hétköznapi. A műtermében ül, nem válaszol a telefonhívásokra, dolgozik, erősen koncentrál mindarra a mélységre és erőre, ami a lelkében van, hangsúlyozta Labancz- Cismasiu Ágnes..."
F.ZS. - Szabadság napilap

„A nagymesterek az én mestereim” - A Pepita Magazin cikke

"...Ferencz J. Réka ősszel a manhattani National Arts Galleryben állít ki, és lassan a hazai galériák is felfedezik

Boldogság és bánat, öröm és fájdalom – a lélek mélységei. Házak, folyók, hangszer, figura derűs és bús barnában, olvadó kékben, álomzöldben – gondolat és érzék igaz megjelenítése; festett költészet. Jelenben, mégis időtlenül. Ferencz J. Réka festményei gondolatainkba és érzelmeinkbe hatolnak. Mint ahogy a világot féltőn figyelő, mélybarna szeme átcsap az öröm árnyalatába... "

A cikk folytatása itt>>>